Az elmúlt időben egy ismerős háznál két elképesztően aranyos tacskókölyök született. Egy zsemleszínű és egy fekete. Gazdájuk M.Valéria egy iszonyatos nőszemély.
Ennél a háznál ha egy nemkívánatos állat születik akkor azt nem tűrik a háznál maradni. Ám ezek a kutyák maradtak és több mint egy hónapig éltek haláluk előtt.
Elmondom hogy is történt:
Egyik nap nagyszüleimnél az állatokat rendeztem. Amikor az előbb említett "Gazdi" épp a zsemleszínű kiskutyát vitte kezében. Megkérdeztem hogy, hová viszi, erre azt felelte: csak fürdeni. Csodálkoztam mivel nem volt nála csak az állatka. De nem látszott gyanúsnak.
A telekhez tartozó kertben két nagy vizes hordó áll. A gazda M.Valéria oda vitte a kiskutyáját. Nagy nehezen lecsavarta tetejét és beletette a kutyát a jéghideg vízbe. Pár perccel később visszakerült a színültig tele lévő hordóra a teteje. Levegő nem volt benne ha volt is, akkor sem élte volna túl. Mire a gazdasszony látótávolságon kívül járt hogy át tudjak mászni a kerítésen a kiskutya már nem élt így nem tehettem mást mint hogy egy internetes blogban közlöm ország-világgal hogy:
2010. 06. 26-án
M.Valéria a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakos milyen bűncselekményt követett el.
A fekete kiskutya sorsáról semmit sem tudok. Állítólag rokonoknál van de a SZOMSZÉD a zsemle kiskutyáról is azt állítja:
A születésnapi tűzijáték közben tűnt el.